Mihálovics Zoltán politológus, a Makronóm Intézet szakértőjének írása a Makronómon.
Az elemzők előzetes várakozásai beteljesültek, hiszen a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a mai kamatdöntő ülésén az eddigi 10,75 százalékról 100 bázisponttal 11,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot. Ezzel rekordszintre került a ráta, hiszen még a 2008-as globális pénzügyi és gazdasági válság idején sem folyamodott a jegybank ilyen mértékű emeléshez: 2008 év végén a jegybanki alapkamat 11,5 százalék volt. Ennél magasabb jegybanki alapkamatra legutóbb 2004 tavaszán volt precedens. Az emelés a kamatfolyosó két szélére is vonatkozott, így az egynapos betét 11,25 százalékra, az egynapos hitel 14,25 százalékra emelkedik.
Forintgyengülés és infláció
A további jegybanki szigorítást alapvetően két tényező negatív hatásai indokolták.
Az egyik a forint további drasztikus esése. Az elmúlt pár héten a magyar fizetőeszköz ismét 400 forint fölé gyengült az euróval szemben, sőt a negatív rekordnak számító 415 forint környékét is megközelítette. A forint árfolyamában jelentős erősödés következhetne be, amennyiben sikerülne megállapodni az Európai Bizottsággal a helyreállítási alap Magyarországnak járó forrásairól, de egyelőre nincs szó megállapodásról.
A nagyobb problémát viszont az infláció felfutása jelentette és jelenti, ami júliusban 13,7 százalék volt az előző év azonos időszakához viszonyítva, és garantált a további emelkedés. Habár a kormány ársapkáinak köszönhető, hogy az infláció nem emelkedett nagyobb mértékben, kérdés, hogy ez meddig fenntartható, hiszen például az üzemanyag-árstopot a magyar kormány októberig meghosszabbította, nem tudni a további kormányzati szándékot egyelőre. Habár az kétségtelen tény, hogy az infláció továbbra is emelkedő pályán van, ez nem kezelhető csupán monetáris politikai eszközökkel, hiszen például az aszályra, az energiaárak emelkedésére és a hatósági árak módosítására a jegybanknak nincs hatása.
Ársapkák nélkül nem kizárt, hogy 20 százalék felett járna már most az infláció. Ezek a kedvezőtlen tényezők a szigorítás további folytatását borítékolják a közeljövőben. A csütörtöki ülésen szinte biztosra vehető, hogy az irányadó ráta is leköveti a mai kamatdöntő ülésen hozott 100 bázispontos emelést, így továbbra is szinkronban maradna a jegybanki alapkamat és az egyhetes betéti ráta. A jegybank elkötelezett az árstabilitás fenntartása mellett, így a szigorítási ciklusát addig fogja folytatni, amíg nem jön el az inflációs csúcs, amit valamikor az idei végére várnak. De mindezekkel együtt is a jegybank augusztusra vonatkozóan 15 százalék feletti inflációval számol.